örténetünk réges-régen kezdődött, valamikor a tizenötödik század vége felé, egy álmos tengerparti kisvárosban járunk, melynek neve Salem. Salem lakói mind egyszerű népek voltak, akik különleges felfogásban élték életüket. Minden, ami nem volt hétköznapi, máris eredendő bűnnek számított, a Sátánnal való lepaktálásnak. Az emberek kis házakban éltek, földműveléssel és állattenyésztéssel tartották fent magukat. Csendes kisváros volt, tele jövés-menéssel és lassan beköszönő változásokkal. Ebben a városban élt Alessandra és John Malen, akik békés polgárok voltak. Nem voltak gazdagabbak a többi családnál, őket tisztességük és segítőkészségük miatt szerette a közösség. Rendes emberek voltak, boldogan is éltek és szerették egymást nagyon. Azonban hatalmas szívfájdalmuk volt, hogy Alessandra meddőnek bizonyult. Tizenhárom évnyi házasság után sem született még gyermekük, de szerelmüket ez sem törte meg. Lassan-lassan, de beletörődtek sorsukba, élték a mindennapjaikat.
Egy éjszakán azonban szörnyű vihar tombolt, csűrte-csavarta a fák leveleit a vad, orkán erejű szél, jég verdeste a házak tetőit, s villámokat szórt szerteszéjjel a dühödt ég. Ekkor történt, hogy Malen-ék ajtaján kopogtatás hallatszott. John nyitott ajtót, s a küszöbön egy görnyedt hátú bibircsókos öregasszony állt, átfagyva, csurom vizesen. Az öregasszony még meg sem tudott szólalni, John rögtön betessékelte, Alessandra minden kérdezés nélkül forró teával kínálta, pokrócot hozott és az öregasszonyra terítette. A tűz mellé ültették kényelmes székbe. Az öregasszony egészen elámult ettől a kedves fogadtatástól, hiszen előtte tizenkét házból utasították ki, mondván, nincs helye vén öregasszonynak a házukban.
Mikor az anyóka kicsit felmelegedett Alessandra beszédbe elegyedett vele, s beszélgettek hajnalhasadtáig. Alessanra többek között mesélt Salem városáról, s önnön megbélyegzett sorsáról, miszerint isten elvette tőle az anyaság igaz örömét. Mikor elmesélte ezt a történetet az anyóka előre hajolt, bütykös, csontos ujjával megérintette Alessandra hófehér homlokát, s azt mondta:
„Ne félj gyermekem! Boldogságod nem hagyott el, csupán várat magára! De mire negyedszer virrad meg a Samain napja te boldogságos anya leszel, s megtalálod igazi önmagad. Egyedül azoktól kell tarts, kik az éj sötét leple alatt imákat mormolnak, hozzánk nem férhető erőkhöz, s önmagukat a Földanya ajándékának tartják.”
Alessandra nagyon meglepődött, kissé meg is ijedt eme szavaktól, és onnantól kezdve félelemmel vegyes csodálkozással tekintett az anyókára.
Másnap reggel az anyóka megköszönte az éji menedéket, s továbbállt, többé hírét sem hallották. Malen-ék tovább élték életüket, de Alessandra innentől kezdve tartott a jövőtől. Minden vágya az anyaság érzése volt, de közben félt is tőle. Sokat gondolkozott álmatlan éjszakákon, hogy vajon kik lehetnek a faluban, akik éjszakánként tiltott erőkhöz fohászkodnak, s nem az ő istenéhez.
Az év szeptemberében mint már annyiszor újabb búcsút tartottak a faluban. Alessandra egy könyvárusító vándorkereskedőnél pillantott meg egy könyvet, mely azon egyszerű nevet viselte: „Samain”. Próbált ellenállni, de végül nagy titokban megvette magának a könyvet, s gyorsan kosarának mélyére rejtette, ám azt a fürkésző szempárt nem vette észre, mely majdnem mellette tisztán látta a vásárolt könyvet. Hazament, s esténként mikor John már álomba szenderült azt olvasgatta a kandalló tüzénél. Biza tiltott dolgok fogalmazódtak meg abban a könyvben, de Alessandrát magával ragadta az ismeretlen rend világa, a mondókák titkos jelentései, s a gyógyítás hihetetlen tudománya. Néhány hét elteltével pedig nagy titkot fedezett fel önmagán, s közölte Johnnal, az istenek meghallgatták imáikat: gyermekáldás elé néztek. Alessandra örült ugyan, de félt is, hiszen a jóslat, az öregasszony jóslata beigazolódni látszott.
Amy következő év júliusának derekán látott napvilágot. Örültek Malen-ék, örült az egész falu is. Az öröm csak fokozódott, mikor újabb év elteltével június havában Anikó és James is megszülettek.
Alessandra akkor már rettegett, pláne mikor kiderült, újra várandós lett. Következő babájukat azonban újabb év beköszöntének végére, november legvégére várták. Alessandra számolt, s megnyugodva tapasztalta, hogy a negyedik Samain után fog újabb gyermeke megszületni, s így a jóslat érvényét veszti. De a sors másképpen akarta. Október 30-án iszonyatos fájások közepette, éjfél előtt fél órával világra jött a kis Angelica és a kis Gilbert.
A jóslat beigazólódott, s mire az öregasszony látogatásától számított negyedik Samain (vagyis október 31-ének, az Ördög éjszakájának napja) megvirradt, Alessandra öt egészséges gyermek boldog anyukája lett.
Férjének, John-nak nem mert szólni a jóslatról, hát eldöntötte magában: erős lesz, jó anya, és óvakodni fog az emberektől. Attól a naptól kezdve nemigen járt emberek közé, csak nagyon ritkán, mikor a szükség úgy hozta. Nevelgette öt gyermeküket, s szabad óráiban kifejlesztette saját házipatikájukat. Hihetetlen mód megtanulta a gyógynövényeket, remekül értett hozzájuk.
Salemre azonban sötét idők köszöntöttek. A városatyák egyre több férfit és nőt vetettek börtönbe, és akasztottak fel, mivel „bizonyosságot nyert” a tény, hogy lepaktáltak az ördöggel. Voltak köztük fiatal asszonyok, és vénemberek, de a sorsát egyikük sem kerülhette el. Aki vallott bűnösségéről feloldozást kapott, amiért azonban másféle szenvedéseken kellett keresztülmennie.
És Alessandra sem kerülhette el végzetét. Történt egy délután ugyanis, hogy Bones-ék lányára rájött a vajúdás. Bones-ék a falu határában laktak, hatalmas farmjuk volt, de az utak szinte járhatatlanok. A fiatal férj jött el, hogy Alessandra menjen és segítse világra gyermekét, mert az asszonyának szörnyű fájdalmai vannak, s hogy fél, mindketten rámennek a szülésre. Alessandra hóna alá kapta kis kosarát, és felült a bakra a fiatal férj mellé.
Hosszú szülés volt, s már Alessandra sem tudta nézni a fialat Bones lány szenvedéseit. Kitessékelt hát mindenkit a szobából, kosarából kis tégelyt vett elő, melyben zöldes por ült. Egy keveset a Bones lány szájába öntött, ráparancsolt, nyelje le. S láss csodát: a fájdalmak enyhültek, s alig egy fél óra múlva megszületett a gyermek is.
Alessandra nagyon boldog volt, ám felhőtlen boldogsága nem tartott sokáig. Mert mint kiderült néhány nap múlva, a gyermek nem volt egészen egészséges, és alig három nappal születése után a bölcsőjében találtak rá szülei. Akkor már nem lélegzett.
Persze rögtön híre ment a nem mindennapi szülésnek. Alessandrát elfogták, s börtönbe csukták. Meg sem védhette magát, s mire leszállt az éj kikiáltották bűnösségét. Ellene felhozott bizonyíték a házilag készített gyógynövénykivonatokból készült apró kis patika volt, és Katryn Clainborne tanúvallomása, aki állította, látta amikor Alessandra azon a délutánon egy Samain című könyvet vásárolt a vándorárustól. A könyvet is megtalálták, máglyára vetették, Alessandrát pedig a felkelő nap fényében fürdőző piactéren másnap reggel felakasztották.
Attól a naptól kezdve a Malen család elvesztette minden méltóságát a várossal szemben. A gyerekek kiközösítették a Malen gyerekeket, de tartottak is tőlük mint a tűztől. Száműzöttként élték életüket. Apjuk egyedül tartotta fent a családot, Amy a legidősebb lány, hamar megtanulta: ő lett az asszony a házban. Mosott, főzött és nevelte testvéreit, amint olyan korba ért, bár tudta anyja történetét és azt is sejtette: ő örökölte anyja tehetségét.
Remekül értett a gyógynövényekhez, nagy titokban bájitalokat kevert. A kutyák folyton a nyomába gyűltek ha végigment az utcán, s egyszemélyes rítusokat tartott teliholdas éjszakákon a keresztútnál, amely a temető irányába vitt. Halottakkal társalgott olyankor, s mégsem félt semmitől sem, de nagyon magányosnak érezte magát.
Éles elméje és sas szeme kíváncsi tekintetét az sem kerülhette el, hogy húga Anikó is beszélget az erőkkel, bár korántsem azokkal melyekkel ő maga társalgott. Húga gyönyörű lánnyá cseperedett az évek során, aki áldott jó léleknek bizonyult, bár Amy sokszor kapta rajta, amint számára elvben tiltott dolgokat nézeget egy bőrkötéses könyvből, vagy este lámpaoltás után kimerészkedett a közeli dombra és a csillagos égboltot bámulta. Bár kirekesztettek voltak valamennyien, Anikó mégis fiatal fiúk társaságában mutatkozott időnként. Ezek a fiúk annak rendje és módja szerint valamennyien átestek egyfajta ördögűzésen a városatyák segítségével, ám azt csak Amy éles esze tudta, hogy azoknak a fiúknak mind-mind közük volt felszínes módon ugyan, de a húgához. Mikor kérdőre vonta Anikót, ő csillogó szemmel csak annyit felelt: „Ugyanazt teszem, amit te is nővérem, csak más erőket hívok segítségül!”
Anikó volt az, aki őrülten tudott szeretni, segített ahol tudott, még akkor is ha követ hajítottak utána, ám ha haragja lángra lobbant valaki iránt, az illető hamarosan a teljes pusztulásba dőlt, s megtalálhatta a Hádészhoz vezető utat.
Amy figyelmét mindezek után Gilbert kapta meg, akit hátul a fészerben kapott rajta, amint növények levét sajtolta ki, így készítve belőlük illatos olajakat. Vámpírokkal teletűzdelt keményfedeles könyveket bújt éjt nappallá téve, s hatalmas jelentéseket adott minden számnak, amelyet olvasott vagy hallott valahol.
James öccsénél a fiú keze által gyártott tarottkártyákat talált, s nem egyszer jött rá, miért issza szűretlenül a teáját, s fordítja fel mindig a csészéjét utána.
Angelica húga, akit viszont mindig mindentől óvott a legidősebb testvér lényekről beszélt, melyeket csak ő látott, és melyeket gondosan ápolt, régmúlt idők eseményeit vetette pergamenekre, s kövekre festett jelekből ismerkedett meg minden reggel a közvetlen közelükben ólálkodó dolgokról.
John Malen pontosan tizennyolc évvel felesége után távozott az élők sorából, s Amy ekkor érezte, eljött az idő. Salmem bosszút forralt ellenük, nem volt már John, akit a történtek után sem mertek bántani az emberek. Amy érezte, eljött az igazi menekülés ideje.
Nem tudták merre mennek, de érezték, ott nincs maradás. A Malen nevet is kénytelenek voltak elhagyni, akárcsak emlékeiket, édesapjuk két keze által épített gyönyörű házukat, nagyobb ingóságaikat. Vándorútjukon varázshatalmukat felhasználva szereztek mindig pénzt, mígnem el nem értek arra a helyre, melyet Amy megálmodott maguknak.
A magas hegyek között elnyúló kék vizű tó partján, a lankás, zöld domboldalon rogyott térdre Amy. A telihold fénye megvilágította szellemnek ható alakját. Lassan egy könnycsepp gördült végig a hófehér arcán, mely a földre hullva megszilárdult, s lám: a könnycseppből vastag falak nyúltak percről percre az ég felé. De ez még mindig nem volt elég, így hát Anikó testvére mellé térdelt, széttárta karját, s ő a földre vetette barna szemeinek csillogó fényét. A föld meghasadt, s Hádész az alvilág istene jelent meg halhatatlan lovai társaságában. A földből kinőtt várfalat háromszor körbejárta a fogatával, fekete port hintett rájuk, majd úgy ahogyan megjelent el is tűnt, s a föld visszaforrt eredeti állapotába. Anikó Amyre nézett és azt mondta: „Bár a pokol bugyraiból kértem, de a megtörhetetlenség évszázadokon át összetartja majd váradnak falait, s itt fog állni az idők végezetéig!”
Ekkor Angelica is térdre borult nővérei mellé, s imígyen szólt:
„S hogy sorsa töretlen maradjon, minden rosszat, mely érhetné várad falait egy apró szelencébe zárom, s Pandorát a bölcs asszonyt bízom meg annak őrzésével!”.
James tudásával tetőt húzott a kőfalak fölé, folyóval s virágzó ágyásokkal tette még szebbé, Gilbert pedig a tudás hatalmával ruházta fel új otthonuk minden zegzugát, és süvegét ajánlotta fel, hogy az válassza ki leendő lakóinak tudása szerinti besorolását.
Így lett Amy választott neve után (Gracie) Grácia Roxfort az iskola neve. A többiek pedig egy-egy házat alapítottak az iskola falain belül. Gilbert Griffendél vakmerőségével és hősiességével áldotta meg házát, Angelica békés, igazságos és türelmes természetével ruházta fel önmagáról elnevezett Hugrabugnak népét. James Hollóhát éles eszének minden fortélyát kívánta meg leendő háza tanulóitól, míg Anikó Mardekár az agyafúrt, s ravasz diákokat gyűjtötte onnantól házába.
Így történt, hogy a Malen testvérek a Grácia Roxfort professzorai lettek, s azóta is tudásuk legjavával irányítják a már ősinek számító iskolát.